Laki Adrienn belsőépítésszel beszélgetünk az Estorio-ban a 2025-os Év Lakberendezője verseny kapcsán, ahol a benyújtott pályamunkában az Estorio partnerként működött együtt Valcucine konyha tervezésével és kivitelezésével.

Lépcső köré szervezett belvárosi loft
– Mikor indult a projekt, és mennyi ideig tartott a közös munka az Estorio-val?
Összességében nagyjából egy évet ölelt fel a folyamat a kivitelezéssel együtt. Az Estoriot akkor kerestem meg, amikor a fejemben megfogalmazódott, hogy az átépített, 100 cm mélységű lépcső alatti tér adottságait maximálisan ki szeretném használni a Valcucine konyharendszerrel. Ettől a ponttól még egy év telt el a beépítésig.
– Mi volt az átalakítás legnagyobb építészeti kihívása?
Az, hogy a konyhát gyakorlatilag a lépcső alá kellett beilleszteni. A lépcső általt bezárt szög, a ferde síkoknak a pontos méretezése, sablonozása és gyártása vitte el a legtöbb időt. Ráadásul a megrendelő magasságához is igazítani kellett a használati magasságokat, hogy ergonómiailag jól működjön a tér. Itt derült ki igazán, mennyire fontos a milliméterpontos tervezés és a kivitelezőkkel, illetve a konyhai rendszer beszállítójával való szoros együttműködés.
– Milyen volt az eredeti lakás alaprajza, és miért kellett ennyire radikálisan hozzányúlni?
Az eredeti alaprajzot a nagyvonalú belmagasság tette ugyan szellőssé, azonban a belső szinteltolások és a túlkomplikált térkapcsolatok funkcionálisan nem működtek. Az igényfelmérés során gyorsan egyértelművé vált, hogy a megrendelő számára nincs szükség több hálószobára vagy egy külön emeleti nappalira. Ezzel szemben egy tágas hálószoba és egy jól használható fürdőszoba – benne egy nagy méretű káddal – kiemelt szerepet kapott, akárcsak a kényelmesebb, logikusabb közlekedés. Az első koncepciók elkészítése után egy feltárás során derült ki, hogy a földszinti lépcsős szinteltolás szerkezetileg elbontható. Ez a felismerés indította el a teljes újragondolás folyamatát: a térszervezés alapjaiban változott meg, lehetőséget adva egy tisztább, átláthatóbb és sokkal funkcionálisabb elrendezésre. A korábbi, kényelmetlen lépcsőt egy új, egykarú lépcső váltotta fel, amely nemcsak ergonomikusabb, hanem karakteres téralkotó elemként is megjelenik. Az alatta kialakuló falfelület természetes módon kínálta magát a konyha integrálására. A megrendelő igénye volt egy nagyobb, praktikus konyha prémium kategóriás gépekkel, amely a lakás reprezentatív tereiben is megállja a helyét. Mivel a konyha közvetlenül a bejáratnál található, és a nappaliból is folyamatosan látható, különösen fontos volt a letisztult megjelenés. A lépcső alatti mélységet egy, a megszokott 60 cm-es mélységen túlmutató konyhai megoldással használtam ki a Valcucine egyedi konstrukciójával.
– Milyen szereped volt a projektben?
A belsőépítészeti koncepciót én vittem, természetesen statikus és gépésztervező bevonásával. De a térszervezés és a belsőépítészeti döntések az én kezemben voltak. A konyha esetében viszont fontos volt, hogy olyan partnerrel dolgozzunk, aki nemcsak terméket ad, hanem a részletkérdésekben is aktívan részt vesz a megoldások finomításában.
– Mennyire volt nehezebb egy meglévő tér átalakítása, mint egy új építés?
Sokkal nehezebb. A tér nem egyszerű téglatest: ferde tetősíkok, adottságként megmaradó nyílások, bonyolult belső szintek. Ráadásul a terasz csak az emeletről, a hálószobán keresztül érhető el, ami eleve kötöttségeket jelentett a térkapcsolatok újraszervezésében. Egy ilyen helyzetben minden döntésnek láncreakciója van, ezért a konyha tervezése is sok körös egyeztetést igényelt.
– Milyen volt az együttműködés a megrendelővel?
Egy angolszász kultúrkörből érkező, 50+ korosztályú férfiról van szó, akinek fontos volt a könnyű tisztíthatóság, a strapabíróság és a praktikum. Emellett vonzódik a természetes anyagokhoz, a fenntarthatósághoz. Van kutyája, szeret főzni, így a konyha központi szerepet kapott. Ugyanakkor eleinte nehezen fogalmazta meg, mit szeretne, ezért moodboardokkal, vizuális irányokkal dolgoztunk, és fokozatosan állt össze a végső koncepció. Ebben sokat segített, hogy a konyha kiválasztásánál nem maradtunk meg katalógusszinten, hanem valódi használati szempontok mentén döntöttünk.

Valcucine New Logica
– Mikor dőlt el, hogy a konyha egy prémium, gyári rendszer lesz?
Amikor a lépcsőt megterveztem, és láttam, hogy alatta körülbelül 100 cm mélységű tér áll rendelkezésre, már tudtam, hogy ide olyan rendszer kell, ami ezt jól ki tudja használni. A választás azért esett erre a megoldásra, mert lehetőséget ad arra, hogy a felső szekrények mögé elrejtsük a kisgépeket, és használaton kívül egy letisztult, „tiszta pult” maradjon látható. Itt jött képbe a Valcucine, és az, hogy az Estorio csapatával együtt dolgozzunk, mert látszott, hogy ebben a komplex helyzetben nem elég egy szép termék: végigkísért,
szakmailag támogatott folyamatra van szükség.
– Mi győzte meg végleg az ügyfelet?
Lehetőséget kaptunk egy személyes konzultációra a Valcucine gyártói bemutatótermében. Ott az ügyfél ki tudta kipróbálni a különböző mechanikákat, anyagokat, és ott állt össze benne igazán, hogy ez nemcsak esztétikailag, hanem ergonómiailag is mennyire erős megoldás. Onnantól kezdve nem volt kérdés a döntés. Az Estorio részéről fontos volt, hogy ezt a tapasztalatot később a konkrét térre is pontosan le tudjuk fordítani, ne csak elvi szinten működjön a koncepció.
– Hogyan jellemeznéd az elkészült konyhát és a teret?
A lépcső és a konyha szorosan összekapcsolódik, együtt adják meg az egész lakás hangulatát. Ez a központi, „signature” elem: a tér gerince a lépcső köré szerveződik. A konyha nem hivalkodó, inkább visszafogott, „pasis” karakterű, de aki ért a részletekhez, az látja, hogy felsőkategóriás megoldásokról van szó. Praktikus, könnyen tisztítható, és pontosan illik a tulajdonos életmódjához. A részletmegoldásoknál és a funkcionalitás
finomhangolásánál kifejezetten érződik az a szakmai hozzáadott érték, amit a közös munka hozott.
– Milyen volt a munka az Estorio csapatával a tervezéstől a kivitelezésig?
Gördülékeny és konstruktív. Nemcsak a terméket szállították, hanem végig partnerként voltak jelen: műszaki kérdésekben, részletmegoldásokban, egyeztetésekben. Ez sokat számított egy ilyen érzékeny, egyedi helyzetben, mert kevesebb kompromisszumra volt szükség, és a végeredmény is tisztább, következetesebb lett.
– Tervezői szemmel mi az Estorio legnagyobb erőssége?
Az, hogy nemcsak kiviteleznek, hanem gondolkodnak a tervezővel együtt. Ez ritka, és pont az ilyen összetett projekteknél derül ki az igazi értéke. Ezért dolgoznék velük szívesen újra, és nyugodt szívvel ajánlanám őket más belsőépítészeknek vagy prémium ügyfeleknek is.
– Mit tartasz a projekt legnagyobb tanulságának?
Azt, hogy egy ennyire rendhagyó térnél a precíz tervezés, a többszöri helyszíni mérés és a szakági együttműködés elengedhetetlen. A végére összeállt egy olyan tér, amit a tulajdonos örömmel használ, és ami valóban az ő személyiségére van szabva.

Valcucine Artematica
Sok sikert kívánunk a 2026-os év Lakberendezője Versenyhez, megtisztelő, hogy együtt dolgozhatunk. Kívánunk még sok, hasonló látványos projektet elégedett ügyfelekkel! Laki Adrienn pályamunkájára a következő oldalon lehetséges szavazni: A tér gerince – Lépcső köré szervezett belvárosi loft.



A konyha: Valcucine New Logica és Artematica
Front: Tactile Oak, Vitrum Mimesis White Onyx
Konyhapult: Nero assoluto gránit
Konyhasziget: Precious Metal Distressed Brass

